Őszi Egészségnapok - beszámoló a célok és tapasztaltok tükrében
Október 26-án és november 9-én rendeztük meg Őszi Egészségnapjainkat. Programjaink célja volt, hogy a szűrővizsgálatok mellett prevenciós egészségnevelő programokkal is támogassuk az érdeklődőket. Ennek jegyében beszélt a rendezvény jelentőségéről és tapasztalatairól dr. Jákó Kinga prevenciós igazgató asszony egy rövid interjúban.
B.P: Idén egészségnap, nem pedig szűrőnap néven futott a program. Miért fontos ez a változtatás?
J.K.: Fontos változás Szolgálatunk filozófiájában van, miszerint a megelőzést, a prevenciót az egészségügyi ellátás részének tekintjük, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy létrejött a prevenciós igazgatói státusz. Ennek első, kívülről is érzékelhető eredménye, hogy Egészségnapjaink voltak, ahol a szűrővizsgálatok mellett különböző prevenciós programokkal, és nordic walking foglalkozásokkal is vártuk az érdeklődőket.
A program célja tehát a betegségek megelőzése, korai felismerése, a kiszűrt páciensek mielőbbi kezelésbe vétele volt. Változás az is, hogy egy ilyen komplex program szervezése és lebonyolítása komoly csapatmunkát igényelt. Ezúton is szeretném megköszönni a Szolgálatunk dolgozói mellett a Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály és a II. Kerületi Kormányhivatal Népegészségügyi Osztály munkatársainak, valamint a Semmelweis Egyetem egészségügyi szervező szakos hallgatóinak közreműködését. A közös munka és a szakértelem tette lehetővé, hogy színvonalas programot valósítsunk meg.
B.P.: Milyen prevenciós programokkal várták a látogatókat?
J.K.: Egészségnevelési tematikával a testi és szellemi tudatosság fejlesztését céloztuk. Az egyik ilyen lehetőség az emlő önvizsgálati oktatás volt. A résztvevők egy ún. emlőmulázs (élethű emlő makett) segítségével sajátíthatták el az önvizsgálat módszerét, amely mindössze néhány percet igényel, és rendszeres alkalmazása kulcsfontosságú lehet a daganatok, elváltozások korai felismerésében.
A másik téma a dohányzás emberi szervezetre gyakorolt hatásainak bemutatása volt. Egy, a Kormányhivataltól kapott speciális demonstrációs bábu szemléltette, hogyan hat a dohányzás az emberi szervezetre, a hajtól és a bőrtől kezdve egészen a belső szervek állapotáig. Az interaktív bemutató célja, hogy elriassza a még nem dohányzókat, illetve motiválja az érintetteket a dohányzásról való mielőbbi leszokásra. A furcsa, néha rémisztő eszközöket nagy érdeklődés övezte, a gyakorlati oktatáson és beszélgetésen a szűrő programon megjelenők 55%-a vett részt.
B.P: Miért tartják fontosnak az ilyen jellegű rendezvényeket?
J.K: Az egészségnapok jelentősége kettős: egyrészt fontos, hogy a kerület lakosai számára Szolgálatunk az egészséggel, egészségüggyel kapcsolatos információk biztos forrása legyen, bizalommal fordulhassanak hozzánk akár szűrővizsgálatra, akár gyógyításra van szükségük.
Kiemelten hangsúlyozzuk, hogy egyes betegségek életkortól függetlenül megjelenhetnek, mint például a szív- és érrendszeri problémák vagy a daganatos megbetegedések. Az egészségtudatosság és a rendszeres szűrés lehetővé teszi, hogy az elváltozásokat időben észleljük, és kezdhessük el a kezelést.
Másrészt, az így elérhető gyógyulás nemcsak a betegek számára életmentő, hanem az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak is fontos szakmai sikerélményt jelent, amelyre nagy szükségük van.
B.P: Milyen eredményeket értek el a két egészségnap alatt? Mit mondanak a számok?
J.K.: A két rendezvény során összesen 551 szűrővizsgálatot végeztünk el, beleértve bőrgyógyászati, fül-orr-gégészeti, tüdőgyógyászati, mammográfiás, nőgyógyászati, ortopédiai, szemészeti, urológiai és belgyógyászati szűréseket. Ebből 102 esetben került sor az eredmény miatt visszarendelésre, ami azt jelenti, hogy a problémákat sikerült még gyakorlatilag tünetmentes állapotban felismerni, ezzel növelve a gyógyulás esélyeit. A legfontosabb célt és eredményt ezzel értük el.
Az interjú a Budai Polgár 2024. december 08-án megjelent számában olvasható.